Az illatok alkotása azért olyan megfoghatatlan hivatás, mivel egyszerre ötvözi a művészi és a racionális gondolkodást. Amikor a parfümőr egy hangulatot ragad meg illatban, azaz amikor megálmodja a parfüm úgynevezett forgatókönyvét, akkor az elvont, asszociációs képességére támaszkodik. Amikor azonban folyékony elixír születik a kezei között – akkor pontos számok, arányok, matematikai összefüggések között mozog önbizalommal telten.


Kétféle keverési módszer ismert ebben a varázslatos világban: a vertikális és a horizontális. A vertikális keverés megtestesítője, módszertana az illatpiramis működésében érhető tetten.  Ez az az ábra, vagy leírás, mely a legtöbb illat ismertetésében szerepel: fejjegyre, szívjegyre és lábjegyre osztva az illatot. De mit is jelent ez? Az illatpiramis csúcsán találhatóak azok az összetevők, melyek a legillanékonyabbak, amik a kifújás utáni első percekben érezhetőek, de max. 5-15 percig. Aztán a szívjegyek veszik át az uralmat, ők muzsikálnak hangosabban, és érik el, hogy 15-25 perc elteltével őrájuk figyeljünk. Itt általában a virágok és a fűszerek szerepelnek.  


Az illatok időbeliségét a lábjegyeknek, vagy más néven; fixatívoknak köszönhetjük, mert mint ahogy a nevük is mutatja, ők gondoskodnak arról, hogy egy illat tartós legyen.  Ezek az illatanyagok a gyanták, a fák, a gyökerek, de a vanília vagy a méz is itt található a vetiver, a szantálfa, az ámbra vagy a pacsuli mellett. 

Lipovszky Csenge -illatesztéta


Bejegyzések